A .:JKO:. Klán hivatalos honlapja!!!
Üdv!
 
Regisztráció!
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Szavazás
 
Mobil
 
.:JKO:.
 
Háttérképek
 
Sándrix kártyák
 
Egyéb
 
Fontos Dokumentum
 
PC
 
Chat szobák
 
Videók
 
Star Wars
 
Karate
 
Szavazás
 
Szavazás
 
Szavazások
 
Szavazás
 
Java Script
 
Han Solo

HAN SOLO

A Koréllián született, 11 évvel a császár uralma előtt. Szüleit soha nem ismerte meg, csak sejtette, hogy ki lehetett az apja és az anyja. Két évesen Garris Shrike maga mellé vette, koldulásra és tolvajlásra kényszeríttette, mint ahogy még egy tucat gyereket Han mellett. Ott egyetlen barátja volt: Dewlana, egy vuki. Dewlana segített Hannak kideríteni, hogy mi a vezetékneve. Egész addig csak azt tudta, hogy Hannak hívják. 18 éves korában elszökött Shrike-tól, és elvesztette Dewlanát is, aki feláldozta az életét, hogy Han elmenekülhessen.

Egy droidvezérelte szállítóhajóval az Ylesiára ment, ahol a T’landa Til papoknak kezdett el dolgozni, Vykk Draygo néven. Később azonban rájött, hogy a papok nem igazi papok, és az áhítatot (amellyel a zarándokokat uralmuk alatt tartják, és a fűszergyárakban való munkára kényszerítik) bármely hím T’landa Til képes előidézni.

Han összebarátkozott az egyik zarándokkal, Bria Tharennel. Meggyőzte arról, hogy a papok csalók, és rávette, hogy szökjön el vele. Egyetlen akadályuk Muuurgh volt, egy togoriai, akit a főpap, Teroenza bérelt fel Han figyelésére. Azonban Muuurghot is sikerült maga mellé állítania, azzal hogy elárulta neki, hogy a szerelme Mrrow nem veszett el, csak Teroenza rejtette el előle. Egy éjszakán aztán Han, Bria és Muuurgh elszöktek, de még előbb ellopták Teroenza műkincsgyűjteményét, és felrobbantották a fűszergyárat. A kincsek összeszedése közben azonban észrevették őket, és tűzharcba keveredtek. A harcban meghalt Zavval, a hutt is. Hanék felvették közben Mrrowot, és elindultak a Togoriára. Részt vettek Muuurgh és Mrrow esküvőjén, majd Briával elindultak a Korélliára. Ott meglátogatták Bria szüleit, és Han eladta Teroenza műkincseinek egy részét. Ezután elindultak a Coruscantra. A Coruscanton Hannak nehézségei adódtak, ugyanis nem tudta felvenni a számlájáról a pénzét, amit a kincskért kapott. A birodalmiak elől menekülnie kellett, és ráadásul az egyetlen, aki fontos volt neki, Bria is otthagyta. Szerencsére Bria apja küldött pénzt Hannak, így elvégeztetett egy retinaműtétet, így már papiron is Han Solo volt, és nem volt priusza. Nyugodt szívvel adta le tehát jelentkezését az akadémiára. Amikor megtudta, hogy felvették, boldogan ment el sörözni egyet, ám ekkor összefutott egy régi ismerősével: Shrikekal. Megtudta tőle, hogy az Ylesiai főpap, Teroenza vérdíjat tűzött ki Vykk Daygo fejére. Azonban hiába keresték Vykk Draygo-t, hisz nem létezett. Shrike volt az egyetlen, aki tudta, hogy Han Solo és Vykk Draygo ugyanaz személy. Han szerencsére le tudta győzni Shrikeot, és egy másik fejvadászt, aki Shrikeot követte.

Elvégezte az akadémiát, elég jó eredményekkel, ám nem sokáig bírja nézni feletteseit, amint rabszolgáikat verik, így megment egy vukit, Csubakkát a haláltól, de ezért kirúgják a flottától. Csubival összebarátkoztak, és csempészkedni kezdtek. Az egyik útjuk alkalmával Han meglátta az egyik Ylesiai papot, amint épp híveket gyűjtött. Az is észrevette őt, így újra veszélyben volt. Fejvadász fejvadászt követett, mígnem egyszer Han nem tudott mit tenni: Boba Fett elkapta. Egy idegen azonban segített neki, és Boba Fettet a Slave1-en elküldték egy messzi bolygóra elkábítva. Az idegen Hant kereste, hogy az megtanítsa űrhajót vezetni, mert egy szabakkjátszmán nyert egy hajót: a Millenium Falcont. Az idegen neve Lando Calrissan volt. Han beleszeretett Lando hajójába, és elhatározta, mindenképpen meg kell szereznie. Egyelőre azonban nem volt pénze, így Jiliacnak és Jabbának kezdett dolgozni. Minden jól ment, Jabba még Boba Fettet is lefizette, hogy ne üldözze Han Solo-t. Nem akarta ugyanis elveszíteni a legjobb pilótáját. A Birodalom azonban bejelentette, hogy felszámolja az illegális tevékenységet a galaxisban. A Nar Shadda - becenevén a csempészek holdja – elpusztításával akartak példát statuálni, ezt azonban Han nem akarta hagyni. Megszerezték a birodalmiaktól a támadás haditervét, majd ismerőseivel összeálltak, és a csempészekből egy egész jó flotta lett. Eséllyel szálltak szembe a Birodalmi flottával, amelyek közt szerencséjükre nem volt csillagromboló, így megnyerték a csatát. Ezután Han a félretett pénzével a Nagy Bespini szabakkjátszmára ment, ahol elnyerte Landótól a Millenium Falcont.

Bria távolról figyelte Han tevékenységét, miközben Ő maga a Vörös Kéz nevü különleges felkelő alakulat parancsnokaként egyre-másra birodalmi hajókat és bázisokat támadott meg. A sors úgy hozta, hogy mégegyszer együt lehettek, mikor Bria az Ylesia elleni végső leszámolást tervezte és ezért csempészek segítségét is kérte. A támadás sikerült, de Bria becsapta Han-t és a beigért részesedést a talált fűszerből és kincsekből a Felkelésnek tartotta meg. Ezek után Han fogadalmat tett, hogy soha többet nem bízik egy nő szavában és ha mégegyszer találkoznak megöli a Briat. A bolygó kiürítésekor koréliai gyerekeket találtak a romok között és Csubakka nyomására felvették őket, hogy visszaszállítsák őket az anyagolygójukra.

Jabba közvetlen ezután egy fűszerszállítmány fuvarját bízta rá, de a dolog balul sűlt el, mivel birodalmi cirkálók vártak rájuk és ki kellett dobniuk a fűszert a hajoról. Mikor visszamentek a helyszínre már nem találták meg a szállítmányt és Hutt lord ezek után tíz napot adott Solonak, hogy megadja a tartozását. A Tatooinon Boba Fett adta át neki Bria utolsó üzenetét, amit akkor kellett átadnia a fejvadásznak, ha a lány meghalna. Bria egy felkelő támadásnál vesztette életét, mikor egy titkos birodalmi szuperfegyver adatait lopták el és kozvetítették a Tanitive IV koréliai blokádtöröre...

Ezután felkereste egy öregember, Ben Kenobi és egy Luke Skywalker nevű fiatal kölyök, akik az Alderaanra akartak menni két droidjukkal. Han ekkor megbeszélte Jabbával, hogy megcsinálja ezt a fuvart, és megadja neki a pénzét. Ben azonban összetűzésbe keveredett a kocsmában egy kötekedő idegennel, és a birodalmiak felfigyeltek rájuk. Szerencsére sikerült elmenekülniük a bolygóról, és mehettek az Alderaanra. Amikor kiléptek a hiperűrből, nem találták az Alderaant, csak egy hatalmas birodalmi központ volt a helyén, ami el is kapta őket. Elbújtak a hajó titkos rekeszeiben – ahol Han a csempészárut szokta elrejteni. A birodalmiak azt hitték, hogy az utasok elhagyták a hajót, ezért már csak két őrt hagytak a hajó mellett. Han és Luke felvette a két őr rohamosztagos páncélját, és elindultak megkeresni a hercegnőt, Ben pedig ez alatt a vonónyaláb energiáját ment el kikapcsolni. Han és Luke kiszabadította Leia hercegnőt és a Falconnal elrepültek a Halálcsillagról. Darth Vader azonban nyomkövetőt helyeztetett a hajójukra, és követték őket a Yavin4-ig. Han itt miután megkapta fizetségét, el akart menni, hogy Jabbát kifizethesse, de az utolsó pillanatban – Csubi unszolására – meggondolta magát, és inkább Luke segítségére sietett. Luke találatának köszönhetően a Halálcsillag felrobbant.

A lázadóknak nem maradt más választása, el kellett meneküliük a Yavinról. A jeges Hoth rendszert alkalmasnak találták, hogy elrejtőzhessenek a Birodalom elől, így ott építették fel az Echo Base-t. Han innen is el akart menni, hogy Jabbát még idejében kifizethesse, de Luke nem tért vissza a felderítő útjáról, így kiment, hogy megkeresse. Éppen sikerült megmentenie Luke-ot a megfagyástól, de újabb probléma akadt: a Birodalom felfedezte őket a kihalt bolygón. Han Leia hercegnővel az utolsó pillanatig a bolygón maradt, majd a Millenium Falconnal próbáltak elmenekülni. A hiperhajtómű azonban nem működött, ezért egy aszteroidamezőben elbújtak. Az egyik nagy aszteroidában bújtak meg. Ott egy darabig vártak, ám a hercegnő észrevett valamit. Han rögtön kirohant, hogy megnézze mi az. Egy mynock volt (egy kis élőlény, ami a kábeleket szétrágja). Amikor Han lelőtte a mynockot, a talaj megremegett. Akkor szörnyű dolog jutott eszébe, ezért mégegyszer belelőtt, a talaj pedig ismét megremegett. Ekkor jött rá, hogy egy hatalmas szörnyben vannak. Gyorsan elindította a Falcont, és kirepültek arről a helyről. Egyenest az Executor felé vette az irányt, majd egyszer csak eltűnt a birodalmiak elől. Han régi trükkje volt ez, hogy a hajó alá rpül, és rátapad. Vader, mivel nem tudott mit tenni, belépett a hiperűrbe, Hanék pedig megmenekültek. Boba Fettet azonban nem tudta átverni, így az sokkal előbb odaért a Bespinre a Slave1-vel, mint a Falcon. Fett értesítette Darth Vadert, és Lando Calrissiant felhasználva csapdába csalták a Korélliait. Vader karbonitba fagyasztotta majd átadta a fejvadásznak, hogy az elvigye Jabbának.

Leia hercegnő Csubakkával elmegy Jabba palotájába a Tatuinra, és megpróbálja kiszabadítani Hant, de csak kiolvasztani tudja a karbonitból, mert Jabba észreveszi őket. Luke Skywalker is eljön kiszabadítani a barátját. Először megpróbálja szóval rábírni Jabbát, hogy engedje el őket, azonban a Hutt nem egyezkedik, inkább úgy dönt, beledobja őket a Sarlakk gyomrába. Luke titkos terve viszont megmenti őket. Han a dulakodás közben belelöki Boba Fettet a Sarlakkba.

Sikeres megmenekülésük után Hanék visszatétnek a lázadókhoz, akik közben tudomást szereztek az új Halálcsillag építéséről az Endor erdőhold mellett. Han Solo tábornokot kérték fel a felszíni támadás vezetésére, aki Csubakkával, Leiaval, Lukekal és egy csapatnyi lázadóval elindult az Endorra, ahol csapdába estek, ám hála a kis Ewokoknak, sikerült felrobbantaniuk a Halálcsillagot védő energiapajzs generátorát. Lando Calrissian vezetésével pedig a lázadók megsemmisítették a Halálcsillagot, rajta az uralkodóval.

Han Solo ezek után feleségül vette Leia Organát, aki az Új Köztársaság államfője lett. Hannak nem fűlött a foga a politikusi élethez, ezért maradt tábornoki pozíciójában. Halálos ellenségével Boba Fett-tel – aki kimászott a Sarlakkból –megegyezett arról, hogy nem ölik meg egymást.

Források:

  • Star Wars
  • The Empire Strikes Back
  • Return of the Jedi
  • Ann C. Crispin: The Paradise Snare
  • Ann C. Crispin: The Hutt Gambit
  • Ann C. Crispin: Rebel Dawn
  • Kevin J. Anderson: Tales
 
Üdv!
 
megszámláló
Indulás: 2004-06-23
 
Az Idő
 
Chat
 
Letöltések
 
Star Wars- Dósai Production
 
SW: KotOR
 
Poén
 
Közösség
 
Sony Ericsson
 
Szavazások
 
Linkek
 
Szavazás
 
Naptár
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre