A .:JKO:. Klán hivatalos honlapja!!!
Üdv!
 
Regisztráció!
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Szavazás
 
Mobil
 
.:JKO:.
 
Háttérképek
 
Sándrix kártyák
 
Egyéb
 
Fontos Dokumentum
 
PC
 
Chat szobák
 
Videók
 
Star Wars
 
Karate
 
Szavazás
 
Szavazás
 
Szavazások
 
Szavazás
 
Java Script
 
Obi-Wan Kenobi

ÉLETRAJZ

A Baljós Árnyak előtti idők

Akárcsak a legtöbb Jedinek, Obi-wan számára is nagyon fiatal korban kezdődött meg a kiképzés, a coruscanti Jedi Templomban. Szorgalmas és komoly tanuló volt, de csak 13 éves korára lett belőle Padawan. Mikor Qui-Gon Jinn a Templomba látogatott, Yoda arra próbálta rávenni, hogy vegye maga mellé Obi-Want, mint tanítványát, de a Jedi Mester visszautasította. Mivel nem volt más választás, a Jedi Tanács Obi-Want az Agrár Testületnek ajánlotta, abban a reményben, hogy a képességeit ott majd kamatoztatni tudja. A döntés azt jelentette, hogy Obi-Wanból soha nem lehet Jedi lovag.

Szerencsére a sors közbeszólt. Mikor Obi-Wan egy szállító hajóra szállt, ami a Bandomeer bolygó felé tartott, felfedezte, hogy Qui-Gon szintén az utasok között van. A csillaghajót támadás érte és bár Obi-Wan nagy bátorságot tanúsított, Qui-Gon megint csak visszautasította a fiút.

A Bandomeer-en Obi-Wan a Jedi Tanács utasításait követve csatlakozott az Agrár Testülethez. De az "éles szemű" fiú hamar rájött arra, hogy veszélyes események vannak kibontakozóban, a bolygót fenyegetve. Qui-Gon erőihez csatlakozva, Obi-Wan segített a Mesternek, hogy legyőzze névleges tanítványát, Xanatost. Mindezek után Qui-Gon végül beleegyezett abba, hogy tanítsa Obi-Want.

A következő tizenkét évben, Qui-Gon és Obi-Wan számos kalandot vészeltek át együtt.

Baljós Árnyak

Mikor Obi-Wan huszonöt éves lett és a Jedi Lovaggá válás szélén állt, őt és mesterét a Naboo rendszerbe küldték, hogy oldjanak meg egy kereskedelmi vitát. Azonban tárgyalás helyett harci droidokkal küzdöttek, és a túlerő elől a Naboora menekültek. Qui-Gon ragaszkodott ahhoz, hogy egy Jar Jar nevű bennszülött gungan is csatlakozzon hozzájuk. Az ő segítségével jutottak el Otoh Gungába, egy víz alatti buborékvárosba, ahonnan egy Bongóval indultak tovább. Theedben kiszabadították Amidala királynőt a harci droidok fogságából, és megszöktették egy nabooi királyi hajóval együtt. Azonban a hiperhajtómű sérülése miatt kénytelen voltak leszállni a Tatooine-on.

Obi-Wan a hajón maradt a királynő védelmében, míg Qui-Gon hiperhajtómű után nézett. A Jedi Mester hamarosan visszatért egy Anakin nevű fiúval egyetemben, és szembeszállt egy titokzatos Sith harcossal is.

Ezután a Coruscantra mentek mindannyian, ahol Anakint, aki rendkívül fogékony volt az Erőre, a Jedi Tanács elutasította, ahogy azt Obi-Wan megjósolta. Qui-Gon bejelentette, hogy Obi-Want késznek tartja a Jedi Lovagságra, és Anakint a Tanács akarata ellenére is tanítani fogja. A Naboo-n Obi-Wan és Qui-Gon megküzdöttek a Sith Lord Darth Maul-lal. A számbeli fölény ellenére a sötét lovag vadul harcolt és fölébük kerekedett. A gonosz megölte Qui-Gont, és kis híján Obi-Want is, de a fiatal Jedi az erőt hívta segítségül, és levágta Maul-t egy meglepetésszerű csapással. Qui-Gon haldoklásakor Obi-Wan megígérte, hogy maga mellé veszi Anakint, mint Padawan tanítványt, tekintet nélkül a Jedi Tanács állásfoglalására a fiú jövőjével kapcsolatban.

A küzdelem után Yoda bejelentette, hogy Obi-Wan immár teljes értékű Jedi Lovag, és - bár ő ellenezte - a Jedi Tanács beleegyezett Anakin taníttatásába. A Mestere Obi-Wan lett.

Kb. 10 évvel később...

Mikor Vader csatlakozott Palpatine Császár erőihez és megkezdte a Jedik kiirtását, Obi-Wan vállalta, hogy elrejti az ikreket, akiket Skywalker elidegenedett felesége, Amidala, Naboo királynője szült. A lánygyermeket Bail Organára bízták, míg a fiút Owen Larsnak és feleségének Berunak adták, hogy neveljél fel őt, mint "unokaöccsüket". Egyik gyermek sem tudta az igazságot valódi szüleikről. Kenobi maga remeteségbe vonult közel a Tatooine-i Nyugati Dűne Tenger széléhez, ahol titokban figyelhette a fiatal Luke Skywalker fejlődését.

20 évvel később...

Az Új Remény

Mikor Luke idősebb lett, Kenobi észrevette, hogy a fiú erősen kötődik az Erőhöz. Egy alkalommal megpróbálkozott kapcsolatba lépni Luke-kal és felfedni magát, valamint átadni Anakin Skywalker eredeti fénykardját, de Owen nem engedte ezt. Végül is, Kenobi megmentette Luke-ot a Tusken fosztogatóktól, és meghívta a fiút az otthonába. Ott, Luke végül megkapta Anakin fegyverét és megismerte Leia Hercegnő küldetését. Kenobi azt akarta, hogy Luke csatlakozzon hozzá egy alderaani kalandban, és végül Luke kényszerűen elfogadta ezt, miután felfedezte, hogy a Birodalmi Rohamosztagosok megölték Owent és Berut.

Kenobi felbérelte Han Solo-t és Chewbaccát, hogy vigyél el őket az Alderaanra, és az utazás alatt megkezdte Luke tanítását, hogy hogyan irányítsa az Erőt. Sajnálatos módon, mikor a csapat megérkezett az Alderaanhoz, a Birodalmiak szuper fegyvere a Halálcsillag már szétrobbantotta a bolygót. Az űrállomás hamarosan csapdába ejtette a Millennium Falcont, Solo hajóját, de a hősöket nem tudták elfogni. Obi-Wan különleges képességeit használva deaktiválta a Halálcsillag vonósugarát, de szembekerült Darth Vaderrel. A fénykardpárbaj alatt, Kenobi elterelte Vader és a közelben lévő rohamosztagosok figyelmét, hogy Skywalker és társai megszökhessenek. Kenobi hagyta, hogy Vader lesújtson rá. A Jedi köpeny üresen hullott alá a Halálcsillag padlójára: Kenobi végül eggyé vált az Erővel.

Habár úgy látszott, hogy meghalt, Obi-Wan Luke mentora és védelmezője maradt. Folytatta Luke kalauzolását, és sugallta a fiúnak, hogy "használja az Erőt", mialatt Skywalker sikeres támadást hajtott végre a Halálcsillag ellen.

A Birodalom Visszavág

A Hoth jeges világán Kenobi szelleme azt tanácsolta Luke-nak, hogy látogassa meg a Dagobah-bolygót, és tanulását folytassa Yoda mesternél. Következő manifesztációja már a mocsárbolygón történt, ahol segített Luke-nak meggyőzni Yodát, hogy alkalmas a Jedi Lovagságra. Később, mikor Luke önfejű módon - még a tanulás befejezése előtt - elindult, hogy szembeszálljon Vaderrel, Obi-Wan hasznos tanácsokkal látta el.

A Jedi Visszatér

Yoda halála után, Obi-Wan részleteket árult el a múlttal kapcsolatban, és ragaszkodott hozzá, hogy az ifjú Jedi küzdjön meg újfent Darth Vaderrel.

A Birodalom Örökösei

Az Endori Csata után, Obi-Wan szelleme megjelent Luke-nak különböző okokból kifolyólag. Legutolsó manifesztációjakor a Coruscanton, Kenobi elmondta Luke-nak, hogy a távolság túl nagy, hogy újra megjelenhessen. "Szerettelek, mint fiamat, tanítványomat és barátomat", mondta Kenobi Skywalkernek. "Az Erő legyen veled, míg legközelebb találkozunk ". Luke, mondta, nem az utolsó Jedi, hanem "Első az újak közül".

2. JELLEM

Obi-Wan már gyerekkorától fogva türelmetlen, önfejű és nyughatatlan volt, viszont törekvő, szorgalmas és bátor. Hitt a Jedi eszmékben, és éppen ez okozta közte és Qui-Gon Jinn között a feszültséget.

"Obi-Wan csüggedten ingatta a fejét. Mentora gyakorta keveredett szükségtelen dolgokba. Előszeretettel tekintett magáénak nem rá tartozó ügyeket. Emiatt újra és újra a Jedi Tanács elé kellett állnia. Egyszer még ez lesz a veszte." - Terry Brooks: Baljós Árnyak -

Obi-Wan szeretett csak az éppen aktuális feladatra koncentrálni, és látványosan morgolódott, ha mestere eltért az útvonaltól. Ilyen mellékvágány volt Jar Jar Binks és Anakin bevonása a naboo-i küldetésbe. Az ifjú Padawan szerint mindegyik lépés felesleges volt.

Tanítványa értetlenségét Qui-Gon azzal magyarázta, hogy Obi-Wan kevésbé fogékony az Élő Erőre, amely közelebb hozná őt egyes élőlényekhez, hogy jobban megismerje sorsukat. Obi-Wan hajlamos volt azt az általános Jedi nézetet követni, hogy a cél szentesíti az eszközt, és az egyén elvész a magasabb rendű célok tengerében.

Mindazonáltal Obi-Wan úgy nézett fel Mesterére, mint az apjára, és éppen ezért féltékenységet keltett benne Anakin Skywalker megjelenése. Úgy tűnt, Qui-Gont jobban érdekli a fiú, mint saját tanítványa. A dolog odáig fajult, hogy a Jedi Tanács előtt a Jedi Mester a következőket mondta:

"- Obi-Wan önfejű, és sokat kell még tanulnia az Élő Erőről, de jó képességű. Tőlem már csak nagyon keveset tanulhat."

Obi-Wan úgy élte ezt meg, hogy mentora eldobta magától. Féltékenységében lélekben a Tanács mellé állt, és ellenezte Anakin taníttatását. Azonban mikor visszatértek a Naboora, Obi-Wan bűnbánatot mutatott, s Qui-Gon megbocsátott neki, sőt, az ifjú Padawan kezdte megérteni mestere indíttatásait.

Qui-Gon halála után Obi-Wan felvállalta Anakin tanítását, s ezzel mestere nyomdokaiba lépett. Lucas erről így nyilatkozik:

"Obi-Wan eleinte haragszik a Jedi-szabályok ellen lázadó Qui-Gonra, de a film végére Qui-Gonná válik, vagyis azonosul az ő lázadó személyiségével és a felelősséget is átvállalja tőle."

Obi-Wan Kenobi személyiségét a fentiek mellett kisfiús jókedv és humor fémjelzi. ("Egy dologban igazad volt, mester. A tárgyalás tényleg rövidre sikerült") Ezenkívül remek a műszaki érzéke, hiszen ő vezeti a bongót, sőt meg is javítja, valamint a Tatooine-on ő szereli szét a hiperhajtóművet és cseréli ki az újra.

Obi-Wan a legjobb fénykardvívók egyike volt. Tudását Qui-Gontól kapta, aki szintén kimagaslott a Jedik közül.

"Obi-Wan életerős ifjúként küzdött, ám őmögötte még alig állt néhány összecsapás, és egyáltalán nem számított harcedzettnek."
"Qui-gon képezte ki Obi-Want, és bár az ifjú Jedi vívótudása egyelőre nem ért fel az övével, hitte, hogy egyszer majd Obi-Wan sokkal jobb vívó lesz, mint ő valaha is." - Terry Brooks: Baljós Árnyak.

Obi-Wan idős korára veszített nyugtalanságából - ezt a sok keserű tapasztalat számlájára írhatjuk, melyek majd az Episode II és III-ban kerülnek kifejtésre -, de jellegzetes mosolya megmaradt. "A ráncos bőr és kusza szakáll mögül javíthatatlanul fiatalos mosoly tört elő." - írja Lucas a Csillagok Háborúja című könyvben.

Higgadt Jedi lovaggá válik, aki lebujokban védi meg magát, csempészekkel tárgyal, felfegyverzett űrállomások folyosóin lopakodik. "Kenobi semmi jelét sem mutatta, hogy az elhadart, kétségbeesett üzenet, amely csak az imént hangzott el az ismeretlen nő szájából a hideg levegőben, bármilyen hatást tett volna rá. " - Geroge Lucas: Csillagok Háborúja

Owen Lars a következőket mondta róla: "Megmondtam neked, hogy ostoba vénember, veszélyes és rosszakaratú, jobb nem kezdeni vele."

Obi-Wan erős személyiséggé vált. Luke felnézett rá, s Han Solo is elismerte, hogy huncut, s jó vigyázni vele. Kenobi tisztában volt vele, hogy ereje fogytán van már, mégis szembe szállt Vaderrel ismét. Ennek két oka volt: egyrészt védeni akarta Luke-ot, hogy sorsa előtt áldozattá váljék, másrészt próbára akarta tenni önmagát. Ha sikerült volna végeznie Vaderrel, megoldott volna egy csomó problémát - de így sem veszített. Eggyé vált az Erővel, s Luke-on keresztül valóban sokkal hatalmasabb lett.

3. IDÉZETEK

The Phantom Menace - Baljós Árnyak

- You were right about one thing, Master. The negotiations were short. (Egy dologban igazad volt, Mester. A tárgyalás valóban rövid volt.)

- If they find us, they will crush us, grind us into tiny pieces and blast us into oblivion! (Ha megtalálnak, összezúznak, kicsi darabokra darálnak, és semmivé lőnek minket!)

- Oh, don't worry, this hasn't been our day for warm welcomes. (Ó, ne aggódj, ez nem a forró fogadtatások napja)

- We're loosing droids, fast. (Gyorsan leveszítjük a droidjainkat)

- Why do I sense we've picked up another pathetic life form? (Miért érzem úgy, hogy egy újabb szánalmas életformát szedtünk össze?)

- Do not defy the Council, Master...not again. (Ne szegülj a Tanáccsal szembe, Mester... mégegyszer ne)

- I am ready to face the trials. (Kész vagyok a próbákra)

- The boy is dangerous...they all sense it. Why can't you? (A fiú veszélyes... mindenki érzi. Te miért nem?)

- Master Yoda, I gave Qui-Gon my word. I will train Anakin. Without the approval of the Council if I must. (Yoda Mester, szavamat adtam Qui-Gonnak. Ki fogom képezni Anakint. Akár a Tanács beleegyezése nélkül is.)

A New Hope - Az Új Remény

- Obi-Wan Kenobi...Obi-Wan? Now thats a name I haven't heard in a long time...a long time. (Obi-Wan Kenobi... Obi-Wan? Már nagyon régen hallottam ezt a nevet... nagyon régen.)

- Yes, I was once a Jedi Knight the same as your father. (Igen, valaha Jedi Lovag voltam, mint az apád)

- Well, the Force is what gives a Jedi his power. It's an energy field created by all living things. It surrounds us and penetrates us. It binds the galaxy together. (Nos, az Erő az, ami felvértezi a Jedit. Egy eleven lények alkotta energiamező, ami körbevesz és áthat bennünket. Ez tartja egyben a galaxist.)

- Sandpeople always ride single file to hide their numbers. (A buckalakók mindig libasorban haladnak, hogy elrejtsék számukat)

- You don't need to see his identification. (Nem szükséges megnézni az iratait.)

- This little one isn't worth the effort. Come let me buy you something... (A fiú nem éri meg a fáradozást. Hadd hívjalak meg valamire...)

- Only passengers. Myself, the boy, two droids, and no questions asked. (Csak utasok. Jómagam, a fiú, két droid, és semmi kérdezősködés)

- I felt a great disturbance in the Force...as if millions of voices suddenly cried out in terror and were suddenly silenced. (Hatalmas zavart éreztem az Erőben. Mintha milliók sikoltottak volna fel rémületükben, aztán hirtelen csend lett.)

- In my experience, there's no such thing as luck. (Az én szótáramban nincs olyan kifejezés, hogy szerencse.)

- Who's the more foolish...the fool or the fool who follows him? (Ki a bolondabb? A bolond, vagy a bolond, aki követi?)

- The Force will be with you...always! (Az Erő veled lesz... mindig!)

- You can't win, Darth. If you strike me down, I shall become more powerful than you can possibly imagine. (Nem győzhetsz, Darth. Ha most halálra sújtasz, nagyobb lesz az erőm, semmint azt el tudnád képzelni.)

The Empire Strikes Back - A Birodalom Visszavág

- You will go to the Dagobah system. (Elmész a Dagobah rendszerbe.)

- This is a dangerous time for you, when you will be tempted by the dark side of the Force. (Veszélyes idők ezek, mert megkísértett az Erő sötét oldala.)

- Luke, I don't want to lose you to the Emperor the way I lost Vader. (Luke, nem akarlak elveszíteni, ahogy elveszítettem Vadert.)

- That boy is our last hope. (Ez a fiú az utolsó reményünk.)

Return of the Jedi - A Jedi Visszatér

- So what I have told you was true... from a certain point of view. (Amit mondtam, igaz volt... bizonyos értelemben.)

- I thought that I could instruct him just as well as Yoda. I was wrong. (Azt hittem lehetek olyan jó tanító, mint Yoda. Tévedtem.)

- Bury your feelings deep down, Luke. They do you credit. But they could be made to serve the Emperor. (Rejtsd el mélyen az érzéseidet, Luke. Hasznodra válhatnak, de a Császár szolgájává is tehetnek.)

 4. OBI-WAN TATOOINE-I OTTHONA

 A ház helyzete: Tatooine első kvadránsa, az Alpha-1733-Mu-9033-nál.

 Egy spártai ház a Nyugati Dűne Tenger és a Jundland Wastes között. Obi-Wan Kenobi háza egyetlen helyiségből áll, mely egy nappaliból, egy konyhából és háló részekből áll. Egy csapóajtó egy nagy pincébe vezet, ahol egy erőmű és egy víztároló kapott helyett. Egy párologtató áll a ház mögött, ami bőségesen ellátja vízzel a házat, míg a kis fűtőtest a konyha mellett távol tartja a sivatagi éjszakák hűvösét. A külső falak viharedzettek és egyszerűek, és a belső részek is gyéren díszítettek. A ház egyik sarkában van egy kis láda, ahol Obi-Wan Anakin Skywalker fénykardját tartja, valamint egy bőrkötéses könyvet, melyben instrukciók vannak a Jedi fegyver elkészítését illetően. Obi-Wan halálát követően, Luke vette birtokba a házat tatooine-i látogatásai során. Miután a Felhővárosban elvesztette apja fénykardját, Obi-Wan házában rálelt a könyvre, és elkészítette saját Jedi fegyverét.

5. OBI-WAN FÉNYKARDJAI

Felhasznált irodalom:

  • Behind the Magic CD
  • Insider's Guide CD
  • George Lucas: Csillagok Háborúja
  • Donald F. Glut: A Birodalom Visszavág
  • James Kahn: A Jedi Visszatér
  • Terry Brooks: Baljós Árnyak
  • Timothy Zahn: A Birodalom Örökösei
  • Laurent Bouzereau & Jody Duncan: Így készült az Baljós Árnyak
  • Forgatókönyvek

Baljós Árnyak

Az Új Remény
 

Üdv!
 
megszámláló
Indulás: 2004-06-23
 
Az Idő
 
Chat
 
Letöltések
 
Star Wars- Dósai Production
 
SW: KotOR
 
Poén
 
Közösség
 
Sony Ericsson
 
Szavazások
 
Linkek
 
Szavazás
 
Naptár
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.